a "közmondó-gép" szerint: Birds of feather, flock together. [71./79]
(default.css)
térkép: képek -> optikai csalódások
Az optikai csalódások a látási folyamat tévedéseinek következményeként jönnek létre, amikor az agy olyan jeleket kap a látóidegektől, amelyek számára ellentmondóak. Ilyenkor általában az erősebb jel hatása érvényesül még akkor is, ha tudatunk érzékeli az ellentmondást.
Az optikai csalódások megmagyarázhatatlanok, kialakulásukat orvosok, tudósok még ma is vizsgálják, pedig a jelenséget már a XIX. sz. második felében leírták. Ezek az illúziók az őket leíró tudósokról kapták nevüket.
Ezen illúziók oka, hogy a képen sok olyan elem van, amely a perspektíva érzékeltetésére szolgál, ezzel "kényszerítve" agyunkat a perspektívikus szemléletre.
Zöllner-illúzió
A jobb oldali képen a ferde, egymással párhuzamos vonalaknak a térben tőlünk távolodva közeledniük, a függőleges és vízszintes vonalaknak pedig sűrűsödniük kellene. Mivel ezt a képen nem így látjuk, agyunk úgy korrigál, hogy a ferde vonalakat párhuzamosnak érzékeli. Pedig az összes egyenes párhuzamos.
Ez az úgynevezett folyosó-illúzió. Az összetartó vonalak perspektívát, a vízszintes (függőleges) vonalak pedig különböző távolságokat érzékeltetnek. Ha a "közelebbi" alak ugyanakkorának látszik, akkor a távolabbinak - tapasztalatunk szerint - nagyobbnak kell lennie.
Ez az előzőnek pontosan az ellenkezője. Olyan a szoba kialakítása, hogy a különböző távolságokban lévő emberek körül eltünteti a perspektívavonalakat (trapéz alakúak falak és megfeleő alakúra vágott csempék a padlón). Ezért a közelebbi embert nagyobbnak látjuk.
A térbeli világhoz szokott látásunk igyekszik a síkon ábrázoltakat is térben látni. Első pillantásra nem tűnik fel semmi, de ha elemezni kezdjük a képet, ellentmondásokba ütközünk.
Münsterberg által leírt jelenséghez hasonlították azt az optikai csalódást, amely Bristol egyik kávéházának falán figyelhető meg. A (párhuzamos) csempék alsó és felső élei egymáshoz képest elhajlani és felváltva a fal két széle felé összetartani látszanak. A kutatók megfigyelték, hogy az illúzió erősebb, ha a csempék árnyalata erősen eltér és a köztük lévő elválasztó csík pedig a két csempe színe közé esik. Ha az elválasztó csík fehér, akkor az optikai csalódás gyengébb, vagy létre sem jön. Ha pedig fekete, akkor a gyengébb Münsterberg-illúzióhoz hasonlít. Amikor a csík a sötétebb csempénél is sötétebb, akkor az effektus nem jön létre, a vonalak nem látszanak összetartónak.
Akkor alakul ki, ha sokáig nézünk valamilyen egy irányba haladó alakzatot. Szépen megfigyelhető vízesésnél vagy vonaton utazva közeli területre fókuszálva (vagy a mátrixot nézve :) ). Ha hosszasan bámulunk a vízesésbe, majd egy mozdulatlan sziklára nézünk, akkor az a vízeséssel ellenkező irányba látszik mozogni. Ennek oka, hogy ellentmondás lép fel a hosszas nézéstől elfáradt mozgásérzékelő és a meg nem zavart helyzetérzékelő között. Erre az észlelési utóhatásra az a magyarázat, hogy a látókéreg sok érzékelője csak egy irányú mozgást képes észlelni, és ha elfárad az egyik ilyen csoport, akkor az ellenkező irányba érzékelők jelei lesznek többségben, ami spontán mozgástérzetet kelt.
Végül a leglátványosabb, de a legnehezebben megfigyelhető optikai illúzió, az úgynevezett sztereogram. A legtöbb kép megfigyeléséhez szükséges trükköt egy-két perc alatt el lehet sajátítani, de vannak olyan zavaros ponthalmazok, melyek nem adják meg olyan könnyen magukat. A trükk azon alapszik, hogy a két szemünk - elhelyezkedéséből adódóan - kicsit más képet lát, amiből agyunk egy térbeli képet képez.
Kialakulásának oka: képzeljünk el egy tárgyat, amit egy üveglapon keresztül nézünk. Válasszunk ki egy pontot a tárgyon és képzeletben kössük össze mindkét szemünkkel. Ahol ezek az egyenesek metszik az üveglapot, oda rajzoljuk egy-egy pontot. Ezzel a (térbeli) tárgy minden pontját két (egy síkban lévő) pontba képeztük le. Ha most el tudjuk érni, hogy az üveglapon lévő pontokat a két szem külön érzékelje, akkor agyunkban összeáll az eredeti tárgy képe.
Két alapvető módszer létezik a sztereogramok megfigyelésére. A párhuzamos és a keresztezett módszer.
A párhuzamos szem módszere:
A két szem közel párhuzamos irányba néz. Fókuszáljunk egy távoli pontra, majd helyezzük a könyvet szemünk és a távoli pont közé, tőlünk kb. 40 cm-re. A kép homályos lesz, de ez így van rendjén. Miközben szemünket nem mozdítjuk (segít, ha csak bámulunk és nem nézünk valamit), mozgassuk a könyvet lassan előre-hátra. A megfelelő pozícióban a háromdimenziós kép megjelenik.
A keresztezett szem módszere:
A két szem iránya keresztezi egymást. Tartsuk a képet laza kartávolságban, majd emeljünk egy ceruzát szemünk és a kép közé. Fókuszáljunk a ceruza hegyére és mozgassuk a képet és ceruzát előre-hátra, míg a megfelelő pozícióban megjelenik a térbeli kép.
Egy másik lehetőség a keresztezett módszerre, ha a képet közvetlenül arcunk elé helyezzük, majd egy pillanara behúnyjuk szemünket. Lassan távolítsuk a képet, a megfeleő helyzetben ugyancsak előjön a háromdimenziós kép.
A jobb sztereogramok fölött a készítők két pontot helyeznek el, egymástól 3-6 cm-re. Ezen pontok nyújtanak segítséget a helyes kartávolság megtalálásában. Miközben a képet előre-hátra mozgatjuk, figyeljük a pontokat, de ne fókuszáljunk rájuk! A két sötét fekete pont elősször négy halvánnyá változik. A távolság változtatásásval a két középső pont közeledni kezd egymáshoz. Nemsokára a két középső fedésbe kerül egymással és egy sötét lesz, vagyis három pontot látunk. Rögzítsük a helyzetet. A pontok elősször ugrálni fognak, de minél tovább bámuljuk a képet, annál nyugodtabbak lesznek. Most már visszanézhetünk a képre, de ne változtassuk a fókuszt! A kép homályos lesz, de lassan kialakul a térbeli kép.
Mindkét módszernél fontos, hogy a kép megvilágítása hátulról történjen, homogén legyen és a képre ne vetítődjenek árnyékok.
A képek többsége mindkét módszerrel megfigyelhető, de vannak specifikus ábrák.
Ne aggódj, ha gondjaid vannak velük; gyakorolj és biztosan belejössz! Nekem is sokáig tartott megtanulni őket, de sztem megérte.
Ezek a képek számítógéppel készülnek a fent említett algoritmus automatizálásával. Az is megoldaható, hogy különböző nézőpontokból is elvégezzék a leképezést, így fejünk mozgatásával a kép is változik, ezzel téve a látványt még élethűbbé.